Mivel ezt a blogot csak most kezdem, ezért kis türelmeteket kérem, hogy a blog beinduljon.:)
Köszi a türelmet.
x:Flóó ♥

2013. július 25., csütörtök

Twenty Five~

Meghoztam az új részt! Szerintem nem lett olyan jó rész, de azért remélem tetszeni fog! Jó olvasását!  Xoxo: Flóraa<3




Eliabeth szemszöge:
Reggel mikor fölkeltem, Harry már nem volt mellettem. Szomorúan fölültem, majd magamra kaptam valamit, és lebaktattam a lépcsőn. Lent se volt senki, csak egy üzenet a hűtőn. "Elkellet mennem, majd jövök. Kapcsold be a tévét 9 órakor! xx'H" Ránéztem az órára. 5 perc és egész van. Odabattyogtam a kanapéhoz, és bekapcsoltam a tévét. Ment egy sor reklám, majd megjelent Harry  a tévében.
- Szia Harry..-köszönt neki a műsor vezető. - Tegnap mondtad, hogy valami nagyon fontosat akarsz mondani..-mosolygott rá a nő.
- Sziasztok! Igen..Nem akarom, hogy több vita legyen ebből, és ne lehessen már az enyém..-ült le.
- Ó. Tehát egy lányról lenne szó?
- Ami azt illeti...A lányról, aki bearanyozza a napjaimat. -ahogy ezt kimondta a közönség között néma csönd loholt.
- Mióta vagytok együtt?-kérdezte.
- Hát ez igazából bonyolult. Lassan egy éve ismerjük egymást, de csak két hete vagyunk együtt. -gondolkodott Harry.
- Mi a lány neve?-kérdezte boldogan a nő.
- Elizabeth Malone.-ahogy kimondta, szívem hevesen kezdett verni.
-Ő az a lány, aki Louis testvérével együtt elraboltak?-kérdezte csodálkozva.. Eszembe jutottak az emlékek. Beleborzongtam, és rám jött, az "Egyedül vagyok, félek" pánik.
- Te jobbat érdemelsz nála!-ordította be egy lány a közönségből. Harry szomorú mosollyal megrázta a fejét.
-Kérlek.-nézett a közönség felé.- Szeretem nagyon a rajongóinkat. Szeretem a srácokat, boldog voltam, de most vagyok csak igazán boldog. Ő nem olyan mint a többi lány, ha ránézek, vagy csak egy légkörben vagyok vele, zavarban vagyok. Ha ti tényleg szerettek engem, akkor elfogadjátok, mert boldog vagyok vele. Igen tudom, Taylor nem a legjobb választás volt. Most már megértem, miért vitáztatok ennyit ezen, de ő más. Csak ismerjétek meg..-mondta őszintén. Vártam a reakciókat. Azt hittem, emiatt csak jobban fognak utálni, de nem így történt. Tapsolni kezdtek. Harryn sugárzott a boldogság.
- Na látod Harry. Szeretnek nagyon a Directionerek. Köszönjük, hogy elmondtad nekünk, és reméljük minél hamarabb láthatunk titeket együtt.-Harry fölállt, elköszönt, és lement a színpadról.
-Jó reggelt!-jöttek le a többiek a lépcsőn. Nem köszöntem, hanem a tévét bámultam.
 Alig telt el tíz perc. Harry rontott be az ajtón. Én még mindig lesokkolva ültem ott, de mikor megláttam fölálltam és a nyakába ugrottam.
-Köszönöm..-mosolyogtam rá.
-Ne köszönj semmit-csókolt meg.

Zayn szemszöge:
Már három napja nyaralunk. Jól érezzük magunkat, bár Bonnie elég feszült. De ha rákérdezek, mindig tagadja. A napjaink eddig abból álltak, hogy várost néztünk, vagy strandoltunk. Ma is a tengernél voltunk, majd mikor visszajöttünk a házba, kitaláltuk, hogy megnézzük az eddigi fotókat. Behúztam a függönyöket, majd leültem Bonnie mellé az ágyra.
- Indíthatom?-kérdeztem, ő bólintott. Elindítottam a diavetítést.






Ennél a képnél tartottunk, mikor Bonnie kapott egy smst.
-Egy pillanat..-állt föl. Megnyitotta, mire kitágultak a szemei. Szó nélkül kiment a szobából. Sóhajtva hátradőltem, és a falat kezdtem el bámulni. Negyed óra telhetett el mire visszajött.- Zayn azonnal haza kell menünk!-nyitotta ki a szekrényt.
-Miért?-kérdeztem csalódottan. Odadobta a telefonját, mire elolvastam az üzeneteket.

Bonnie szemszöge:
Éppen a képek közepén tartottunk, mikor kaptam egy smst Elitől: 'S.O.S!" Próbáltam hívni, de nem vette föl, csak smseket küldött. "Ne hívj, nem vehetem föl, bajban vagyok, kérlek segíts!" visszamentem a szobába, és pakolni kezdtem. Már teljesen bepakoltam, mikor Zayn kiment telefonálni. Leültem az ágyra és vártam, hogy visszajöjjön, mikor még egy smst kaptam. "Ne hogy bajod essen! :* x'R" Ijedten körbe néztem. Remegni kezdtem, de megpróbáltam lenyugtatni magamat avval, hogy úgy se fog semmi történni.
- Van egy kis gond..-jött be. Idegesen rá néztem.- Következő járat, csak akkor megy, mikor hazamegyünk..-húzta el a száját. Leültem az ágyra és gondolkozni kezdtem.
- Menjünk akkor kocsival..-jutott eszembe az ötlet.
- De az is másfél nap..-nézett rám.
- Nem baj..-mondtam, és már az ajtóban is álltam. Zaynnel elmentünk egy autó kölcsönzőhöz, és kibéreltünk egy kocsit. Beültünk, és már el is indultunk. Egyfolytában Eli járt a fejemben, ideges voltam mi lehet vele. 
Órák óta mehettünk, mikor rákanyarodtunk egy hegyi útra. Eléggé döcögős volt.
-Biztos minden oké. Nyugi!-mosolygott rám biztatóan. Nem válaszoltam, csak az ablak felé fordultam. Miért küldte azt az smst? Mi történne velünk? Nem kellett sokat gondolkodnom, mert percek múlva megtudtam. 
 Egy pillanat alatt történt minden. Valaki elénk ugrott, Zayn megpróbálta  félre rántani a kormányt, de rossz irányba csinálta. Nagyon a szélén voltunk, a következő emlékem, hogy forog a kocsi, és nagy csattanással földet ér. Nem kaptam levegőt, a kocsi összenyomódott. Erősen nyomta valami a tüdőmet. Minden hol fájdalmaim voltak.
Két másodperc múlva nem éreztem már semmi fájdalmat. Hallottam egy nagy robbanást, és utána már lehunytam a szemeimet...Talán örökre?




2013. július 22., hétfő

Twenty Four~

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Köszönöm az 1610 oldalmegtekintést! Nagyon szeretlek titeket <3 Remélem ez a rész nektek nem lesz túl romantikus..:/ Jó olvasását! Xoxo:Flóraa<3

Harry szemszöge:
Miután Ali elment leültem a kanapéra és fejemet kétségbeesetten a kezembe temettem. Hogy lehettem ekkora barom? Felálltam majd dühömben a falba boxoltam, de azonnal meg is bántam. A fájdalomtól összeszorított fogakkal felüvöltöttem. A kezemen szépen csordogált le a vér. Sóhajtottam egyet, majd az ajtóhoz mentem. A friss levegő megcsapta a testemet. Kívülről boldognak tűntem friss levegő érzetén, de belül ordítottam. Egy közeli kocsma felé vettem az irányt. Lassú léptekkel bementem. Mindenki felém fordult. A pulthoz mentem, és kértem egy vodkát. Ahogy megkaptam le is gurítottam. Az ital égette a torkomat, de nem nagyon törődtem vele. Sorban ittam a finomabbnál finomabb italokat. Már sokadik körömnél jártam, mikor felmentem a parkettre táncolni. Sok gyönyörű lány jött oda hozzám.  Épp egy fekete hajú szépséggel táncoltam, mikor közel hajolt hozzám. Én is közelebb vittem ajkaimat az övéhez.
Másodpercek alatt történt minden. A lány mellett feltűnt egy átlátszó ember. Először homályos volt, de aztán kitisztult.
- Ne csináld! - Elizabeth mondta. - Ez nem helyes! -Fejemet visszahúztam. Ránéztem az előttem álló lányra.
- Csak nem megijedtél?-kérdezte dülöngélve. Hirtelen már tudtam józanul gondolkodni. Lehet, hogy ezt csak beképzeltem, de rájöttem, hogy nem helyes amit most csinálok. Megráztam a fejemet, majd a kijárat felé vettem az irányt. Lesétáltam a Temze partjára. Leültem és csak bámultam. Gondolkoztam. Elin. Rajtam. Rajtunk. Régen a pia mindent megoldott, de most..? Nem tudok inni bűntudat nélkül. Gyönyörű lányokkal voltam együtt, akiknek csak én kellettem, de még se tudtam megtenni. Ahogy ezt kigondoltam a fejembe egy valamire rájöttem. Mindennél jobban szeretem Elizabethet. Nem szabad elveszítenem. Fölálltam a padról, majd futni kezdtem a házunk felé. Negyed óra múlva már az ajtónál voltam. Kinyitottam, majd az emeletre rohantam, ám ott nem volt semmi. Megnéztem a fürdőt, konyhát, de sehol sem találtam. Már kezdtem aggódni, mikor eszembe jutott a kert. Kirohantam a hátsó ajtón, és igazam volt. Sötétben csak a körvonalait láttam, de így is csodálatos volt. A hintán ült. Lassan közelebb mentem. Megkerültem a hintát, majd leültem mellé. Maga elé nézett. Tíz perce ott ülhettünk, mikor már nem bírtam tovább.
-  Figyelj! Sajnálom, amiket mondtam, nem úgy gondoltam..Én..Én csak féltékeny voltam, mert te CSAK az enyém lehetsz, senki másé..És, én szeretlek!-mondtam az utolsó szót halkabban. Nem mondott semmit, úgy úgy meredten nézett maga elé. Percek teltek el így,már éppen megakartam szólalni, de megelőzött.
- Honnan tudjam, hogy tényleg szeretsz, hogy ha halkan mondod, hogy senki se hallja..Hogy, ha titkolsz mindenki elől.. A rajongóid azt se tudják ki vagyok..és még sorolhatnám?-kérdezte.
- Ezt már megbeszéltük..Azért, mert féltelek...
- Mitől, és miért? Mondtam valaha is hogy félek a sajtótól, vagy az emberektől? Nem..Akkor meg?-állt fel.-Ha szégyellsz engem, akkor mond meg, és már nem leszek útban az életedben..          
Fölnéztem rá, elfordult, majd bement a házba. Rögtön előkaptam a telefonomat, és elintéztem pár hívást.

Elizabeth szemszöge:

Beértem a házba, és magamra kaptam egy pulcsit, mert már kezdett hideg lenni kint. Csináltam magamnak egy kávét, és fölsiettem a szobámba. Bezártam az ajtót, behúztam a függönyöket. Hátra a dőltem az ágyon, és becsuktam a szemeimet. Már majdnem elaludtam, mikor kaptam egy sms-t.
"Kérlek gyere most rögtön a partra. Siess! xx'Jake" Sóhajtottam egyet, majd magamra kaptam egy farmert, és már úton is voltam. A part körbe volt világítva, még se lehetett olyan jól látni. Már egy ideje bolyonghattam, mikor megláttam egy alakot közeledni felém. Rémisztően lassan jött, így beparáztam. Nem tudtam mit csináljak. Futni kezdtem. Egyre hangosabb lépteket hallottam magam mögül. Hirtelen valaki megfogta a kezem. 
-Kérem ne bántson!-sikítottam föl.
- Mióta magázódunk? -az ismerős hang hallatán, megkönnyebbülés áradt szét bennem.
-Tudod, hogy megijesztettél?-kérdeztem Jaketől, aki látszólag jól szórakozott ijedségemen. - Na de mi volt olyan sürgős, hogy éjfélkor kerestél?-kérdeztem. Jake elkezdett nekem magyarázni arról, hogy mit fog  csinálni az jövő héten, illetve azután. Másfél órán keresztül folyamatosan beszélt, úgyhogy megszólalni se tudtam. Éppen a tegnapi randiját mesélte, mikor rezgett a telefonja. Megnézte, majd megszólalt.
- Menj haza, késő van..-mosolyodott el.
- Most komolyan az volt ilyen fontos, hogy mit csinálsz egy nap? Miért nem holnap mesélted el, mondjuk délkor?-kérdeztem kiakadva. - És mi az, hogy késő van? Hajnali kettő van..Az éjfél neked nem késő?-sóhajtottam idegesen. Jake fölnevetett. Olyan volt, mintha izgulna. Megölelt, majd a fülembe súgta.
- Majd mesélj!-mondta, és elfordult, majd az ellenkező irányba kezdett menni.
-Mit meséljek?-kiabáltam utána, nem válaszolt. Idegesen a hajamba túrtam, majd vállat vonva haza felé vettem az irányt.

Negyed óra múlva már az utcánkban sétáltam. A házunkhoz érve, egy kicsit meglepődtem. Az össze függöny be volt húzva. Elővettem a kulcsaimat, majd szép lassan kinyitottam az ajtót. Sóhajtottam egyet, majd ledobtam a kabátomat a földre. Fölmentem az emeletre, és bementem a szobába. Lélegzet visszafojtva meredtem magam elé.




Két kéz fogta meg a derekam. Belepuszilt a nyakamba, mire megborzongtam. Megfordultam.- Ezt te csináltad? De hogy, és mikor?-kérdeztem.

- Igen, csak neked!-mosolyodott el.- Amíg te Jakkel voltál, én simán elintéztem.-vont vállat. Ahogy kimondta minden leesett. 
- Köszönöm!-csókoltam meg.
- Még ne köszönj semmit. Még nincs vége.-mosolyodott el halványan.  Megfogta a kezemet, és behúzott a fürdőbe. Sötét volt bent, csak a lámpák adtak fényt, Virágok úszkáltak a vízbe. 




- Te jó ég!-mondtam, majd elmosolyodtam. Harry odahúzott magához, és megcsókolt. Lehúzta a pólóm, majd szépen jöttek mindkettőnk ruhadarabjai. Végén mindketten meztelenül álltunk egymás előtt. Beléptem a kádba és leültem. Harry is bejött mellém.. 



Egy óra múlva szálltunk csak ki. Én rögtön bemenetem, és magamra kaptam valamit. Harry megfogta a kezem, majd lefeküdt az ágyra, amivel engem is magával rántott. Harry a kezemmel kezdett el játszani.
- Nem sokára ígérem, mindenki megtudja, hogy ki vagy-suttogta. Becsuktam a szemeimet, és ráfeküdtem Harry hasára. Hátamat simogatta, fölnéztem rá. Engem fürkészét gyönyörű zöld szemeivel. Újra becsuktam a szemeimet, percek múlva már mély álomban is voltam.


Ui: Hagyjatok komit!

2013. július 18., csütörtök

Twenty Three~

Sziasztok! Meghoztam az új részt!Köszönöm az 1450 oldalmegtekintést! Jó olvasását! Xoxo:Flóraa<3



Bonnie szemszöge:
Zayn megcsókolt, majd hátra nyúlt a melltartómhoz. Lassan kikapcsolta, majd egy puszit nyomva a nyakamra, egy mozdulattal lehúzta rólam. Szorosan egymáshoz simultunk. Végig csókolt a nyakamtól, a hasam aljáig. Testem beleremegett, ha hozzám ért. Óvatosan lehúzta a bugyimat. Fölmászott hozzám, és egy puszit nyomott az orromra. 
-Készen vagy?-kérdezte, én egy aprót bólintottam, majd szorosan becsuktam a szememet. Felszisszentem a fájdalomtól., szemem könnybe lábat. - Hé? Hagyjuk abba, oké?-kérdezte, és feküdt is volna le mellém, de visszarántottam.
- Nem..Akarom..-bólintottam. Zayn újra megpróbálta, már nem fájt annyira, sőt nagyon is élveztem. Turbóra kapcsolt, amibe az ágy is beleremegett..

Már öt óta fönt vagyok. Gondolkozom. Néha beugrott, egy-egy kép a tegnapról, olykor elmosolyodtam. Elvesztettem a szüzességem egy olyantól, akit szeretek. Emlékszem, mikor a fülembe súgott valamit, vagy csak belepuszilt a nyakamba. Nem lehet elmondani, mennyire jó érzés volt. Ezt a gondolat menetemet, két újabb beugró kép zavarta meg.




Becsuktam a szemeimet, és halkan fölnevettem. Belemerültem a gondolataimba, és észre se vettem, hogy Zayn fölkelt, csak mikor egy jó reggelt puszit nyomott az arcomra.


Elmosolyodtam, majd kinyitottam a szemeimet.
- Jó reggelt!- mosolyodtam rá. Zayn fölkönyökölt, majd elmosolyodott. Hosszú percekig, csak bámultuk egymást, majd elpirulva elkaptam a tekintetem, mikor rájöttem, hogy most sincs ruha rajtam. Magamra rántottam a takarót.
- Ne csináld! Hisz tökéletes tested van!-mosolyodott el, épp megakartam szólalni, mikor hozzá tette.- Volt időm megfigyelni..-egy perverz mosoly terült szét az arcán. Halkan fölnevettem, majd Zayn hasára feküdtem. olyan jó volt hallani a szíve dobogását. Olyan érzés kerített hatalmába, mint még soha. Úgy éreztem, hogy ez a szív csak nekem dobog. Kezem Zayn hasán mozgott le-fel. Ránéztem az arcára. Szemei csukva voltak, és mosolygott magában. Egy puszit nyomtam a hasára, majd egy kicsit feljebb csúsztam, és egy csókot adtam a szájára. 
Egész délelőtt az ágyban voltunk. Beszélgettünk, játszottunk, vagy csak csöndben bámultuk egymást. Egy óra lehetett, mikor kikászálódtunk az ágyból. Rezgett a telefonom, ezért odamentem, és megnéztem.
"Azt hitted elmenekülhetsz? Mindenhol megtalállak! X'R" És egy melléklet.


Föl ugrottam. Ezek mi voltunk. Ijedten körbenéztem.
- Minden oké?- kérdezte Zayn. 
- Aha, igen..-erőltettem műmosolyt az arcomra.- Lemegyünk a tengerpartra?-kérdeztem, bólintott.
Felvettem az új fürdőruhámat, amit múlt héten vettünk.
Percek múlva, már a strandon voltunk. Próbáltam mutatni, hogy mennyire jól érzem magamat, de egyfolytában az a kép járt a fejemben. Bejutott, ott volt mikor aludtam, simán meg is ölhetett volna. De nem tette. Egyfolytában a körülöttem lévő embereket figyeltem. Komolyan paranoiás lettem. 
Éppen egy embert néztem, mikor Zayn fölkapott, és berohant velem a vízbe. Megpörgetett, majd beledobott. Fölnevettem. Odaúsztam Zaynhez, és lefröcsköltem, mire vizes lett a haja. "Bedühödött" és kergetni kezdett.
- Megállj elkaplak!-kiabált utánam. Nevetve tovább futottam. Egyre beljebb mentem. Hirtelen mélyedett a víz, és én meg elmerültem. Pár másodperc múlva, két kezet éreztem a derekamon, ami kihúzott. 
- Tudod, hogy megijesztettél?-kérdezte Zayn lihegve. 
- Ez volt a tervem..-nevettem el magam, majd egy puszit nyomtam az arcára.

 Elizabeth szemszöge:
Reggel korán fölkeltem, mert Jake találkozni akart velem. Bementem a fürdőbe, és elkészültem. Felvettem egy laza nyári szettet, majd lementem a földszintre. Épp kávét ittam, mikor Harry fogta meg a derekamat.
- Hova, ilyen szexisen?- suttogta a fülembe.
- Találkozóm van.- adtam egy csókot neki, majd az ajtó felé vettem az irányt.
-Kivel?-kérdezte csodálkozva.
-Jakkel..- válaszoltam egyszerűen. Harry szemében feltűnt a zöld szörny, amit úgy hívnak féltékenység. Nem foglalkoztam vele, mert így is késésben voltam. Kimentem az ajtón, és a park felé vettem az irányt.
Órákon át beszélgettünk, nagyon jól éreztem magamat, majd elkísértem a mozihoz.. Olyan fura, mert nagyon rövid idő alatt, megkedveltem, és meg is bízok benne. 
Haza érve, Harryt találtam a kanapén. Mikor meglátott, fölnézett:


-Látom, jól érezted magadat a kis barátoddal.. Most már, ne is lepődjek meg, ha kiizzadva térsz haza?-emelte föl az egyik szemöldökét.
- Tessék?-kérdeztem.
- Gondolom, nem miattam, és nem is csak úgy öltöztél ki így..-nézett végig rajtam..-És milyen volt?
- Harry hagyd abba! Nem történt semmi! Csak elkísértem valahova..- emeltem föl a hangom.
- Ja..Az ágyba mi?-kérdezte. Harryhez mentem, mire fölállt.- Legalább van kivel csinálnod, mert velem nem vagy hajlandó..- Itt telt be a pohár, teljes erőmből pofán vágtam. Harry az arcához kapott. - Nyugodtan üss csak!-nézett le rám. Hátrébb léptem.- Menj nyugodtan Jakhez, ő megvigasztal.-mondta lenéző mosollyal.- Össze is jöhetnél vele!
- Harry mit képzelsz magadról, hogy csak úgy megvádolsz dolgokkal?-kiabáltam.- Tudod, nem tudnék Jakkel  összejönni, mert nem a lányokhoz vonzódik, de most szívesebben lennék vele, mint veled!-ordítottam. Harry arcára döbbenet ült ki..
- Én..Én..-kezdte, de félbe szakítottam.
- Csak, hagyj békén!- vállának ütközve fölrohantam a szobámba.

Ui: Hagyjatok Komit!





2013. július 16., kedd

Twenty Two~

Sziasztok! Meghoztam egy extra hosszú részt!:) Köszönöm az egy komit, és az 1369(!!:D) oldalmegtekintést! <3 Jó olvasását! Xoxo: Flóraa<3



Bonnie szemszöge:
Kikapcsoltam a mobilom, majd hátra dőltem az ülésen. Azt vettem észre, hogy egy könnycsepp folyik le az arcomon. Zayn beszállt a kocsiba, majd rám meredt.
-Ez meg mi volt? -kérdezte. Nem válaszoltam csak néztem magam elé. Ő is hátradőlt. Hosszú néma csend után megszólaltam.
- Nem szeretsz annyira..- nem tudom hogy miért mondtam ki. Csak kicsúszott a számon.
- Tessék?-fordult felém. Megint egy szót se szóltam, csak meredtem ki az ablakon.  Zayn beindította a motort, és kitolatott a parkolóból. Az út csöndben telt. Én kinéztem az ablakon, ám egyszer azt vettem észre, hogy idegen környéken vagyunk.. Nem nagyon izgatott, lehet, hogy avval a mondatommal megbántottam, de ő bántani sosem bántana. Nyugodtan vártam, hogy megálljunk. Percekkel később, megálltunk valahol, ahol nagyon sok ember ácsorgott. Kiszállt, majd kinyitotta nekem az ajtót. Komor volt a tekintete. Előre ment a tömegben, én meg utána. Egyszer még utána mentem, másszor meg kétségbeesetten kerestem. Eltűnt. Egyedül álltam a tömeg közepén. Elindult a zene, a körülöttem lévő emberek, elkezdte táncolni. Felismertem ezt a hangot. Fölnéztem a színpadra, Zayn énekelte a Little Things-et, miközben engem nézett. Az emberek egy utat adtak nekem a színpadhoz. Lassan végigmentem rajta, közben a táncoló emberek figyeltem. Fölléptem a színpadra. Zayn megfogta a kezem, miközben énekelt. A szám végén, arra lettem figyelmes, hogy az idegenek egy szívet formáznak.



Mosolyra húzódott a szám. Zayn befejezte a dalt, mire én a nyakába ugrottam. 
- Most már lehiszed, hogy nagyon szeretlek? -kérdezte.
- Igen..- öleltem még szorosabban magamhoz. Eltoltam magamtól, hogy lássam az arcát.- Én is szeretlek..- suttogtam. Elmosolyodott, majd közel húzott magához, és megcsókolt. 

Ebben a csókban minden benne volt. Az összes érzelem, ami köztünk van. Hangos taps vihar következett. Oldalra néztem, tele volt újság írókkal. - Zayn..-kezdtem de félbe szakított.
- Hagyjad! Én megszeretném mutatni a világnak, kit szeretek..- mondta. Még egy óriási mosoly terült szét az arcomon. Megfogta a kezem, és lehúzott a színpadról. Beszálltunk a kocsiba.
Elindultunk, de nem a házunk felé.
- Zayn, merre megyünk?- kérdeztem.
- Meglepi..- mosolygott rám. Nem akartam rákérdezni, mert úgyse mondaná el. - Aludj! Sokára érünk oda..- behunytam a szemeimet, és percek múlva, már mély álomban voltam.

Reggel valami elképesztően nagy világosságra ébredtem. Kinyitottam a szemeimet, egy repülő gépen utaztunk.
Zayn?-kérdeztem.
-Hm?-nézett rám.
- Hogy kerültem repülőgépre?
- Megoldottam..- adott puszit a fejemre. Elmosolyodtam, majd kinéztem az ablakon. Gyönyörű látvány fogadott.


- De ez nagyon drága, nem?-kérdeztem ijedten..- És nincs is ruhám..
- Nem annyira, mint te nekem..-suttogta a fülembe, mire libabőrös lettem.- A lányok összepakoltak neked.
Nem sokkal később leszálltunk, és már a taxiban ültünk. A város is gyönyörű volt.
- Zayn..Hol is vagyunk?- kérdeztem, mikor kiszálltunk az autóból.
- Madeira.-mosolygott rám. - Még nem megyünk el a házunkhoz, mert az még nem készült el, úgyhogy itt hagyjuk a taxiban a cuccokat, de majd érte jövünk. oké?-nézett rám. Én egy aprót bólintottam. Megfogta a kezemet, és elkezdett egy irányba húzni. Sokan megbámultak minket, de ezt már megszoktam nagyjából.        Körbe jártuk az egész belső város részt. Este volt már, mikor visszamentünk a taxihoz. Nagyon boldog voltam. Percekkel később megérkeztünk a házunkhoz. Tátott szájjal szálltam ki a kocsiból.



-Ez gyönyörű!-néztem körbe.
-Örülök, hogy tetszik!-mosolygott rám. Kivette a csomagokat a taxiból, és a ház ajtaja felé vette az irányt. Elővette a kulcsokat, majd kinyitotta az ajtót. Beléptem. Belülről még csodálatosabban nézett ki.



Zayn odalopózott mellém, és megfogta a kezem, majd az emelet felé kezdett húzni. Fölsétáltunk a lépcsőn. Mielőtt benyithattunk volna az első szobába és Zayn a szemem elé tette a kezét. Percek múlva leszedte. Megláttam a szobát. Kápráztató volt.


Zayn nyakába ugrottam, amire ő nem számított, így mind a ketten az ágyra borultunk. Rám mászott, mire a kezemet a fejem fölé raktam. Belekulcsolta az ujjait az enyémbe. Kezén az izmok megfeszültek, miközben tartotta magát. Apró puszikat adott a nyakamra. Rá nézett a számra, és forrón megcsókolt. 


Óvatosan átforgattam a hátára, így most én voltam fölül. Ezt játszottuk a darabig, majd meguntam, és elkezdtem kigombolni az ingét. 


A végén, már mind a ketten fehér neműben voltunk.



(Continue)




2013. július 8., hétfő

Twenty One~

Sziaaasztok! Köszönöm az 1300 oldalmegtekintést, és a plusz egy feliratkozót! <3 Kérlek komizzatok! Jó olvasását! Xoxo: Flóraa<3




Zayn szemszöge:
Reggel mikor lementem, még senki sem volt fent. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét.
" Niall Horannak új barátnője van? 
Imént látták a híres Brit banda egyik tagját egy idegen házból kijönni. Közeli források szerint, egy klubban bulizott, majd egy szőke hajú lánnyal távozott. Niall nem válaszolt kérdéseinkre, de a lányt sikerült elcsípnünk. 
Riporter: Mióta tart ez a kapcsolat köztetek?
Aria Conver (17): Hát igazából, már egy éve szövődik köztünk valami, de most alakult ki teljesen a dolog.
Riporter: Tehát amikor Niallnek barátnője volt, már akkor találkozgattak? 
Aria: Igen..Nekem azt mondta Niall, hogy ez a csaj neki nem jelent semmit, és, hogy neki én vagyok a mindene.
Riporter: Mit szóltál mikor Bonnie és Niall szakítottak?
Aria: Igazából nagyon örültem neki, hogy már felvállalhatjuk nyilvánosan a dolgot.- nyilatkozta a fiatal lány. Hát reméljük, majd minden összejön nekik, és a rajongók se fogják Ariát letámadni."
Hangokat hallottam magam mögül, így hátra néztem. Bonnie állt mögöttem, majd megrázta a fejét, és elfutott.
- Bonnie!- kiáltottam utána. Ajtó csapódásra lettem figyelmes, Niall jött be rajta.- Ezt most minek kellett?- mutattam a tévé felé.
- De ez nem igaz. Ő csak egy éjszakás kaland volt..- nézett rám..- Csak ne mondd el Bonnienak..
- Késő..Már tudja..- tártam szét a karom.
- Tudod mit? Leszarom ha tudja, és tudod miért? Mert elegem van, hogy együtt vagytok.. Ő is kihasznált nem? Eddig is téged szeretett, csak bemesélte magának, hogy én vagyok a nagy 'Ő'..De elegem van..Te Zayn sosem leszel olyan jó hozzá, mint én voltam.- kiabált rám, majd fölment az emeletre. Nem tudtam mit mondjak erre. Lesokkolt amit mondott. 
- Mi ez a kiabálás?- jött le Louis, majd leült a kanapéra.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet...- kezdtem, de már késő volt, mert bekapcsolta a tévét..- bekapcsolni a tévét..- morogtam magamba.
- Niall!- ordított Louis, majd fölment az emeletre. Fölmentem megkeresni Bonniet. Az ágyon ült, és nézte a plafont.
-Nem hiszem el, hogy ezt tette..- ült fel.
- Figyelj...- mentem oda...-Nem hiszem, hogy miközben együtt voltatok, ő megcsalt volna..Ő nem olyan...Csak a csaj mondott hülyeséget..- simítottam meg a kezét, majd fölálltam, és bementem a fürdőbe..

Bonnie szemszöge:
Miután Zayn bement a fürdőbe, kezdtem lenyugodni, mikor kaptam egy újabb smst.
" Keresed a választ a kérdésedre? Én megadhatom..Niall nem csalt meg..De Zayn bármikor megteheti..Ajánlom, hogy keress valaki mást..Ölel: A rémálmod!" Ijedten tettem le a telefonomat az ágyra, majd a szekrényhez léptem, felvettem egy laza összeállítást, és mentem volna ki, de Zayn utánam szólt.
- Merre?- ölelt át hátulról.
- Csak sétálni...Egyedül..- mondtam, és kiléptem a szobából, majd lefutottam az lépcsőn kimentem az ajtón. Sétáltam az utcán, mikor egy nőbe belementem
- A fenébe!- mondta, és lehajolt fölszedni a  papírjait.
- Sajnálom!- guggoltam le.
- Jobban is figyelhetnél..- mondta idegesen a nő, majd fölállt. Átnyújtottam a papírjait, majd mentem volna el, de utánam szólt.
- Magával együtt dolgoztam?- kérdezte.
-Nem-ráztam meg a fejem..
- Akkor együtt fogunk..- nevetett föl, majd odajött, és kinyújtotta a kezét.
Holly Becker. A Best Fashion újság igazgatója vagyok..
- Bonnie Tomlinson..-fogattam el.
- Nagyon jó alakod van, gyönyörű arcod..Esetleg nem akarna bekerülni a lapba?- kérdezte nagy mosollyal az arcán.
- Nagyon jól hangzik, de nem köszönöm..- mondtam.
- Azért fontolja meg..- nyújtott át egy cédulát, és elment. Beraktam a zsebembe, és tovább sétálgattam. Délután négy volt, mikor haza mentem.
- Megjöttem..- kiáltottam el magam.
- Szia kicsi lány! Merre voltál?- jött oda Louis.
- Csak sétálgattam.- vontam meg a vállam.
- Az jó..Öm szerintem beszélj Niallel..- mosolygott rám, majd elment. Fölmentem a lépcsőn, majd Niall ajtaja előtt vettem egy mély levegőt, majd bekopogtam.
- Igen?- hallottam meg Niall hangját. Benyitottam, majd beléptem a szobába.- Figyelj Bonnie, amit mondtak a tévében, az nem igaz...Tegnap láttam először, és utoljára.- állt föl, mire megráztam a fejemet.
- Elhiszem.- mosolyodtam el, majd odaléptem, és megöleltem. Miután megbeszéltük a dolgokat Niallel, bementem Zayn szobájába. Az ágyon ült és a telefonjával babrált. Odamentem, majd lefeküdtem mellé.
- Ez mi?- szólalt meg egy kis idő után, majd fölmutatott egy cédulát.
- Biztos mikor hátra dőltem akkor esett ki a zsebemből.-vontam meg a vállam.
- Ezt te kaptad?- ámult el, mire bólintottam.- Ez fantasztikus.- könyökölt föl mellém.
- Nem fogadtam el.- néztem rá.
- Mi? Miért?- kérdezte csodálkozva, mire vállat vontam.- Még nem késő..- nyújtotta át.- Fontold meg.-Adott egy puszit, majd fölült.- Fél órád van, hogy elkészülj.- mosolygott rám.
- Hova?- ültem föl én is.
- Meglepi..- nevetett, majd kiment az ajtón. Odaléptem a szekrény elé. Egy negyed óra múlva, már meg is volt, melyik ruhát veszem fel. 
Fél óra múlva, már készen is voltam. Lementem a földszintre.
- Nagyon csinos vagy!- mosolygott rám Zayn. Elindultunk. Negyed óra múlva, egy étterem előtt álltunk meg. Kiszálltunk, és bementünk. Mind ketten rendeltünk. Jól éreztük magunkat, amíg nem jött egy újabb sms.
" Látod azt a lányt tőled jobbra? Vigyázz ne hogy legyen közte és Zayn között valami. Nagyon nézi a srácot..-Rémálmod"
Oldalra néztem, és tényleg. Egy barna hajú csaj egyfolytában Zaynt nézte. Körbenéztem. Mindenki kezében volt telefon. Itt lenne az a férfi?
- Zayn menjünk!-álltam föl.
- Miért?- kérdezte csodálkozva.
- Csak menjünk!- mondtam, és a kijárat felé vettem az irányt. Beültem a kocsiba, és vártam, hogy Zayn is jöjjön. Épp az ajtón jött ki, mikor az a barna hajú lány elé állt. Valamit beszéltek, majd Zayn megrázta a fejét, és idegesen, a kocsi felé kezdett jönni. Újra rezgett a telefonom.
"Megint menekülsz? Ejnye..Vajon miről beszéltek Zaynnék? Egy titkos randit szerveztek?"



2013. július 5., péntek

Twenty~

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Jó olvasást! Kérlek iratkozzatok fel Bloglovinra, és komizzatok!
Xoxo: Flóraa<3


Bonnie szemszöge:
Leizzadva és remegve ültem föl. Nem értettem hol vagyok.  Ijedten körbenéztem. És akkor minden helyre állt. Zayn aludt mellettem. Nem akartam fölébreszteni, így megpróbáltam visszaaludni.
Reggel Zayn hasán ébredtem.
- Jó reggelt!- nyitottam ki a szemeimet.
- Reggelt!- Simította meg Zayn a hajam. Fölnéztem rá. Közel hajolt, hogy egy csókot adjon, de hirtelen az arca átváltozott annak a férfinak arcává aki elrabolt minket. Hirtelen fölugrottam.- Mi az?- kérdezte.
- Semmi..- ráztam meg idegesen a fejemet. Fölhúzta az egyik szemöldökét.- Csak menjünk le..- nyitottam ki az ajtót. Lecaplattam a lépcsőm, és besiettem a konyhába.
- Sziasztok!- léptem be.
- Hogy telt az éjszaka?-húzogatta szemöldökét Harry.
- Neked nem tök mindegy?- akadtam ki, majd leültem az asztalhoz. Hirtelen csönd lett és mindenki az arcomat kezdte fürkészni.
- Mi történt?- kérdezte Liam. Zayn bejött a konyhába, és leült mellém.
- Mi történt volna? Semmi..- vágtam rá bunkón. Louis még mindig az arcomat pásztázta, ami eléggé idegesítő volt. Elizabeth fölállt, és odament a hűtőhöz. Nem sokat ettem, inkább csak turkáltam a tojásrántottába. Csak egy nagy csattanást lehetett hallani, mitől ijedten ugrottam föl. Azt hittem, hogy egy puska sült el mellettem.
- Minden oké?- nézett rám Niall. Nem válaszoltam, kisiettem a kertbe, kiszellőztetni a fejemet.
Leültem a kőre és gondolkoztam.
- Hé, mi  a baj?- rontott ki Zayn. Megráztam a fejem, és tovább néztem a földet.- És ezt el is higgyem?- ült le mellém.
- Csak egy álom volt..Mind egy..- néztem rá. - Azt álmodtam, hogy az a férfi lelőtt. Reggel, meg azért nem csókoltalak meg, mert az ő fejét láttam a tied helyett, és beparáztam. És..sajnálom..-néztem rá.. Magához húzott, és szorosan megölelt.
- Már nem lehet semmi bajod. Ígérem!- puszilt bele a nyakamba.

Elizabeth szemszöge:
Bonnie ma nagyon furán viselkedett, mikor eltörtem a poharat, fölugrott és kiment a kertbe. Leguggoltam, és gyorsan összeakartam szedni, de Harry megfogta a kezem.
- Ne! Majd összeszedem én.- mosolygott rám. Nem nagyon törődtem vele tovább szedtem a földről az üveg szilánkokat, míg meg nem vágott az egyik. Fölkiáltottam, mire Harry kétségbe esetten lenézett rám. Megfogta a kezemet, és a fürdőszobába húzott. Elővett egy ragtapaszt és leragasztotta a kezemet, majd egy puszit nyomott rá.
- Így jobb-mosolyodtam el. Megfogta a kezem, és kimentünk. Már mindenki a kanapén ült. Leültünk Louis mellé, és néztük a tévét, mikor Bonnieék jöttek be a hátsó ajtón.
- Bocsi srácok, hogy ideges voltam..- nézett ránk Bonnie. Mi csak mosolyogva megráztuk a fejünket. Zayn leült, Bonnie meg az ölébe. Niallre néztem, aki látszólag kellemetlenül érezte magát. Tovább néztük a filmet.
- Nee! Ez csikiz.- nevetett föl Bonnie, odakaptam a fejemet. Zayn éppen Bonnie vállát csókolgatta. Louis mosolyogva nézte őket, Harry perverz fejet vágott, a többiek meg csak egy pillanatra kapták oda a tekintetüket. Niall fejcsóválva fölállt, és fölrohant a szobájába. Mindenki Bonniera nézett, aki fölakart állni, de Niall trappolt le a lépcsőn immár utcai ruhában, és kiment az ajtón. Bonnie utána akart menni, de Louis az útját állta. 
- Hagyjad, majd lenyugszik.- mondta féloldalas mosollyal Louis.

Niall szemszöge:
Elegem lett, hogy az orrom előtt falják egymást, így úgy döntöttem, elmegyek itthonról. Utam egy közeli bárba vezetett. Rögtön a pulthoz mentem.
- A legerősebb koktéljukat kérem.- néztem a pultos lányra. Pár perc múlva már ittam is az ízletes koktélt.  



Körülbelül megittam négyet, tényleg erős volt, mert tuti, hogy miután megittam egy kicsit se voltam józan.
Éppen az ötödik adagomat ittam, mikor egy gyönyörű szőke hajú lány jött oda mellém. 
- Egy whiskeyt..- mondta a pultosnak, majd felém fordult. - Vagy esetleg te is innál egyet?- mért végig.
- Ja jöhet egy..- biccentettem. Leült mellém, majd méregetni kezdett.
- Egy ilyen helyes fiú, mit kószál egyedül?- kérdezte, mire vállat vontam. 
- Így jött ki..- válaszoltam. Mindketten megittuk az italunkat, majd elmentünk táncolni. Nagyon jól éreztem magamat. Már egy órája pöröghettünk, mikor a lány megfogta a kezemet, és elkezdett húzni egy szoba felé. És innentől, már csak az éjszaka pár foszlánya van bennem.
Reggel a lány mellett ébredtem fél pucéran. Elakartam húzni mielőtt felébredt, ám a küldetésem sikertelen volt. Az ajtó előtt több száz fotóssal találtam szemben magamat. Próbáltam minél hamarabb elmenni onnan, és nem válaszolni a kérdésekre.

Bonnie szemszöge:
Miután Niall elment, fölmentünk Zaynnel a szobánkba. Lefeküdtünk az ágyra, és csak bámultuk egymást. Most éreztem magamat Adam után igazán boldognak. Mikor Zayn elment fürdeni rezgett a telefonom. Megnéztem, és azt hittem elejtem rémületemben.
" Azt hiszed, te nem kapod meg ami jár neked? Minden mozdulatodat figyelem..Csak vigyázz ne hogy egyszer egyedül maradj otthon..Csók: A rémálmod :*" 

2013. július 3., szerda

Nineteen~

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Kérlek komizzatok! Xoxo: Flóraa<3




Másnap reggel*
Elizabeth szemszöge:
Alig vártam, hogy elmenjek innen. Tegnap senki sem jöhetett be hozzánk. Ültem az ágyban, és beszélgettem a lányokkal, mikor egy orvos jött be az ajtón.
- Hazamehetnek! - mosolygott ránk, és kiment. Fölpattantunk, és kimentünk az ajtón. Bonnie már kint várakozott ránk. Elköszöntünk Amytől, Lilytől és Cartertől, majd a recepcióhoz mentünk.
Louis ült az egyik széken, és köhintésemre fölkapta a fejét. Rögtön odaszaladt Elhez, és Bonniehoz. 
- Még mindig annyira sajnálom!- nézett ránk.
- De nem a te hibád..Inkább felejtsük el..-mosolyogtam rá.- Többiek?- kérdeztem.
- Otthon..Egyedül szerettem volna jönni.-vont vállat, majd kimentünk a kocsihoz. Minél hamarabb haza akartam érni, és látni Harryt normális körülmények között. Mikor Lou leparkolt a ház előtt, szó szerint kiugrottam a kocsiból. 
- Louis nyisd már ki az ajtót!- sürgettem.
- Oké, oké..Nyugi..- kocogott oda hozzám. Persze direkt lassan nyitotta ki az ajtót.
- Louis..- sóhajtottam, mire elnevette magát, és lenyomta a kilincset. Beléptem. Mindenki odajött, kivéve Harryt. Őt sehol sem láttam, aztán bejött nagy vigyorral az arcán, mögötte egy lánnyal. Leblokkoltam. 
- Sziasztok!- mosolygott, és megakart ölelni, de elléptem tőle, furán nézett, de aztán megvonta a vállat.
- Srácok, bemutatom..-kezdte. Könnyek gyűltek a szemembe. Megráztam a fejem, és fölrohantam a szobába. Bezártam magam mögött az ajtót, majd lecsúsztam a földre. Egy dologra tudtam 
gondolni; Elkéstem.
Pár perce ülhettem ott mikor kopogást hallottam.
- Hagyjál békén!-kiabáltam ki.
- Eli, mi a baj?- hallottam meg Harry hangját. Most vagy soha. Fölálltam, és letöröltem a könnyeimet, majd kinyitottam az ajtót. Harry belépett, majd kérdően nézett rám. Becsuktam az ajtót.
- A lány..- tártam szét a karom. Harry elmosolyodott.
- Ő..-kezdte de félbe szakítottam.
- Harry, lehet, hogy elkéstem, de rájöttem valamire. Eddig féltem elmondani,de most már mindegy nem? Szeretlek, a fenébe is. Beléd szerettem, minden egyes porcikádba. És most itt van ez a lány. És ne mondd, hogy vége, mert már mást szeretsz, mert tudom. Sosem voltam elég jó neked, és..- kezdtem,de Harry félbe szakított.
- Ő a nővérem..- mondta nevetve. Lesokkolva álltam ott. Fölnevetett, majd odahúzott magához, és megcsókolt. Kirázott a hideg az érintésétől.
- Erre vártam, amióta ismerlek..- suttogta a csókunkba. Elmosolyodtam. 
- Olyan hülyén érzem magamat..- pirultam el. Felnevetett, majd egy puszit nyomott a homlokomra. Megfogta a kezem, és lementünk a többiekhez.
Mikor megláttak minket kézen fogva, nagy taps vihar következett. Nem lehetett levakarni a mosolyt az arcomról.


vBonnie szemszöge:
Eli nagyon izgatott volt, ám mikor Harry megjelent avval a lánnyal, elrohant.
- Mi a baja?- kérdezte meglepődve Harry. 
- Kérdezd meg te.- sóhajtottam. Miután Harry elment, a gyönyörű lány bemutatkozott.
- Szia, én Harry nővére vagyok Gemma.- nyújtott kezet. 
- Bonnie!- mosolyogtam rá. Odamentem Zaynhez, és félve megcsókoltam. Addig míg le nem jöttek Harryék, Gemmával beszélgettem. Nagyon megkedveltem. Eliék kézen fogva jöttek le, így mindenki elkezdett tapsolni, és fütyülni.
- Sajnálom.- nézett Gemmára.
- Nincs semmi baj..- mosolygott.- Gemma vagyok.- nyújtotta a kezét.
- Elizabeth.
- Óhh tehát te vagy az a lány, akiről Harry egész nap beszél..- mosolyodott el. Eli elpirulva Harryre nézett, aki csak mosolyogva megvonta a vállat.- Harry jó választás..- kacsintott. Sokáig beszélgettünk, majd valaki csöngetett.
- Nyitom..- mondta Elizabeth.


Elizabeth szemszöge:
Kinyitottam az ajtót, lefagytam a döbbenettől.
- Szia! Egyfolytában hívlak, de nem veszed föl a telefont! Azt hittem baj van..- mondta Jake.
- Menj innen..- hátráltam.
- Mi? Miért?- kérdezte csodálkozva, majd bejött. Féltem, így felsikítottam.
- Mi a baj?- jött ki Harry, majd mikor meglátta Jakket elsötétült a tekintete.- Mit csináltál vele?- kérdezte Jaktől idegesen. Bonnie is kijött, és ő is teljesen lefagyott. 
- Menj innen!- mondta Bonnie.
- De miért? Mit tettem?- kérdezte értetlenkedve.
- Ha azt akarják menj, akkor menj!- mondta dühösen Harry.
- Várj!- nyugodtam le. - Beszélek vele.- bólintottam. Mindenki elment kivéve Harry.- Harry menj!- néztem rá. Lassan, de visszament a nappaliba. Kimentem és leültem a lépcsőre.
- Miért vagytok ilyenek?- ült le mellém Jake.
- Jake, te küldted, ezeket az üzeneteket?- mutattam meg a telefonomat.
- Nem..- rázta meg a fejét.- Figyelj, ezért is jöttem át, hogy elmondjam, ellopták a telómat már egy fél éve.- nézett rám. Féltem hogy hazudik, de valamiért hittem neki.- Bajba kevertelek miatta?- kérdezte idegesen. 
- Hagyjuk, felejtsük el. Nem akarok róla beszélni..- meredtem magam elé, ő bólintott. Csöndben ültünk egymás mellett, majd fölálltam.
- Vissza kell mennem.
- Ja persze nekem is.- bólintott.- Holnap tudnánk találkozni valahol? Nagyon fontosat szeretnék mondani..
- Persze-bólintottam, majd bementem a házba. - Bonnie..- kiabáltam.
- Hm?- jött ki.
- Nem tudott róla..Én nem haragszok rá..- ráztam meg a fejem.
- És ha hazudik?- emelte föl az egyik szemöldökét, én megráztam a fejem, majd fölmentem a szobánkba.
- Miről van szó?-rontott be Harry.
- Semmi, de tényleg..- mondtam. Mind a ketten megfürödtünk, majd befeküdtünk aludni. Nem bírtam aludni, valami nyugtalanított.
- Harry..- suttogtam halkan, mire morgott egyet.- Aludhatok veled?- kérdeztem félve.
- Erre vártam, hogy megkérdezd..- kapcsolta föl a villanyt, mire fölnevettem. Összetoltuk az ágyunkat, és visszafeküdtünk. Elfordultam, és aludtam volna el, mikor Harry hátulról átkarolt.
- Annyira szeretlek..- nyomott puszit a vállamra.
- Én is..- mosolyodtam el, bár ő ezt a sötétben nem láthatta. Mikor hallottam Harry halk szuszogását gondoltam én is alszok inkább.


Bonnie szemszöge:
Mi is elmentünk aludni.
- Louis?- kérdeztem.
- Hm?- nézett rám.
- Aludhatok Zaynnel?- kérdeztem félve. Hosszú idő után megszólalt.
- Igen, de ha bánt, szóljál.- mondta morogva.
- Nyugi..Zayn nem az a típus..- mosolyogtam rá.
- Jó éjt!-adtam puszit Louisnak, és Elnek, majd kimentem. Egy nagy sóhaj kíséretében benyitottam Zayn szobájába.
- Zayn?- kérdeztem suttogva.
- Igen?
- Bejöhetek?- kérdeztem, mire bólintott. Halkan becsuktam az ajtót, majd odamentem az ágyához. Lefeküdtem mellé. A világítás ami bejött kintről, pont megvilágította gyönyörű szemeit.
- Aludhatok veled?- kérdeztem, kis idő után.
- Már bejöttél, úgyhogy mind egy..- mondta mire felnevettem.- Igen..- mosolygott rám. Derekamon átfonta a karjait. És úgy aludtunk el.
Hajnal lehetett, mikor valami furcsa zajra ébredtem. Kimásztam Zayn mellöl, és lementem a földszintre. 
- Hahó?- kérdeztem.
- Azt hitted elmenekülhetsz előlem?- kérdezte nevetve az ismerős férfi hang. Fölkapcsoltam a villanyt. Felsikítottam.
- Maga mit keres itt?- kezdtem hátrálni.
- Téged, és a barátnőidet..- jött közelebb. 
- Hagyjon békén minket!- ordítottam. Elővette a pisztolyát. 
- Mivel te értél ki a labirintusból utoljára, megkapod a büntetésed. Mindenki megkapta..- nevetett, majd elsült a pisztoly, én meg élettelenül összeestem...(continue.)



Ui: Köszönöm az 1160 oldalmegtekintést <3