Twenty Six~

Sziasztok! Bocsánat, hogy ennyit késtem, nincs rá magyarázatom, hogy miért.. Talán csak lusta voltam írni, de most itt az új rész. igaz, nincs benne semmi extra, de a következők izgalmasabbak lesznek ;) Köszönöm az 1760 oldalmegtekintést, ti vagytok a legjobbak! <3 Kérleeek komizzatok! Jó olvasását! Xoxo: Flóraa<3

Zayn szemszöge:
A fejem lüktetni kezdett. Sötétséget láttam mindenhol. Hirtelen minden lejátszódott a szemem előtt. Kinyitottam a szemeimet, és fölültem. Ziháltam.
- Hál' égnek!-hallottam meg Harry hangját. Odajött, és szorosan megölelt. Szemében kétségbeesettséget, és félelmet láttam. Körbe néztem.
Louis, Liam is megölelt, majd minden beugrott. Kipattantam az ágyból, és az ajtóhoz siettem.
- Haver, pihenned kell!- szólt utánam Liam.
- Leszarom, mit kell csinálnom...-nyitottam ki az ajtót. Mellettem lévő kórteremhez mentem. Louis az ágy mellett ült lehajtott fejjel, Eli falnak támasztott fejjel nézett maga elé. Mikor meghallották, hogy beléptem, felém kapták a fejüket. Louisnak a szemei könnyben csillogtak. Elinek duzzadt volt az arca. Louis fölállt, majd megölelt. Éreztem ahogy a könnyei mardosták a nyakamat.
- Mi történt?-tolt el magától. Becsuktam a szemeimet, és visszagondoltam. Beleborzongtam, szemeimet ellepték a könnyek.
- Valaki elénk ugrott, én félre rántottam a kormányt, a szélén voltunk, és megcsúszott a kocsi. Csak forogtunk, hosszú percekig. Majd nagy csattanással a földre értünk. Tíz perc telt el, mire észrevettem, hogy füstölög az autó, kimásztam, majd Bonniet is kiszedtem. Alig mentem pár métert, és robbant az egész..-suttogtam, majd odasétáltam Bonnie ágyához. A gépek lassan és halkan csipogtak.
- Beleállt valami a tüdejébe. Ha meggyógyul, akkor is lesz egy kísérő betegség, bármelyik pillanatban, majd..-csuklott el Louis hangja. Szívembe mintha egy tört szúrtak volna. Bármelyik pillanatban? Éppen boldogan csónakázunk, és hirtelen vége?
- Az nem lehet..-ráztam ,meg kétségbeesetten a fejem. - Ez nem történhet meg..-hátráltam. Neki mentem a falnak, majd észhez tértem, és kisurrantam az ajtón. Egyedül akartam lenni, gondolkodni. Kirohantam az udvarra vezető ajtón. Körbe néztem. Rengeteg beteg kisfiú, kislány, mászkált kint. Szívem összeszorult, ezek látván. Ők már nem élhetnek úgy, mint egy egészséges gyerek. Fájdalommal, és betegséggel kell leélniük az életüket. Lassan odasétáltam az egyik padhoz és leültem. Fejemet a kezembe temettem. Nem bírtam tovább, hangosan zokogni kezdtem. Nem érdekelt, mit gondolnak rólam. Nem érdekeltek a körülöttem lévő emberek. Kimondom. Férfi létemre sírtam. Sírtam azért a személyért, akit szeretek. Belemerültem a gondolataimba, és csak akkor eszméltem föl, mikor valaki a kezemet simogatta. Fölemeltem a fejemet. Egy 8 éves kislány állt előttem rózsával a kezébe. Ránéztem a ruhájára piros szalag volt rajta, evvel a felirattal: "Rákos osztály."
- Szia! Adelie vagyok. Te meg biztos Zayn. Nagyon szeretlek titeket. Anyukám meg ígérte, hogy utolsó napjaimba, még találkozhatok veletek. Mikor meghallottam, itt vagytok, lélegzetem is elállt, de aztán elmondták azt is, hogy a barátnőd súlyos beteg lett, és akkor már nem örültem annyira..-mondta zavarodottan.- És csak azt szerettem volna kérni, hogy ezt át adnád Bonnienak- nyújtotta a rózsát. Elmosolyodtam. Miért a jó embereket büntetik? Még annyi mindent csinálhatna, ott van előtte az egész élet. 
- Átadom.- simítottam meg a karját. Megakart fordulni, de megfogtam a kezét. Beleültettem az ölembe, és beszélgetni kezdtem vele. Másfél órán keresztül folyamatosan beszéltünk. Megismertem, nagyon aranyos kislány. Éppen menni akart, mikor egy puszit nyomtam az arcára. Zavarodottan elmosolyodott, majd visszament az épületbe. Megfogtam a rózsát, és visszarohantam Bonnie kórterméhez. Már fönt volt, éppen Louissal beszélt mikor benyitottam. Egyik keze be volt kötve és tele volt sérüléssel. Szörnyű látvány volt.
-Szia!-mosolygott rám. Odamentem hozzá, és megcsókoltam. 
-Ezt egy 8 éves rákos kislány küldi neked..-nyújtottam át.
- Oh, Istenem..-mondta szomorúan. Egy puszit nyomtam a fejére.- Louis, egyedül hagynál minket? -kérdezte. Ő bólintott, majd kiment a teremből. - Zayn...Nem tudom, hogy hallottad-e.. A betegségem.. Kérlek ne bánj másképp velem.. Nem akarom, hogy emiatt sajnálj.. Legyen minden olyan, amilyen eddig volt.. Az orvos azt mondta, hogy nagyon jó az állapotom, még sok időm van hátra..-hadarta el. Megfogtam a kezét, és megszorítottam. Elmosolyodott, majd becsukta a szemeit. Percek múlva, már a szuszogó lányt láttam magam előtt. Sóhajtva kisétáltam a szobából, majd leültem a padra. Arra lettem figyelmes, hogy valaki kiabálva közeledik felém. Odanéztem. Niall dühöngő fejével találtam szemben magam.
- Miért nem tudsz rá jobban figyelni? Ha már elvetted tőlem, legalább jól bánnál vele!
- Állj már le! Baleset volt, és mi az hogy elvettem tőled? Ő csókolt meg csak úgy a semmiből..-álltam föl. - És tudod miért? Mert téged nem szeretett..-mosolyodtam el gúnyosan. 
- Tényleg? Hát különös..én másképp emlékszem erre. -mondta idegesen.
- Niall, nem hagynád abba. Enyém, most már semmit se tehetsz ellene. Engem szeret, téged csak szeretett. Érzed a múlt időt?-emeltem föl az egyik szemöldököm. Épp akart rá valamit mondani, mikor Louis közbe szólt.
- Megkérhetném, hogy ne úgy bánjatok a húgommal, mit valami plüss mackó?-kérdezte. Én visszaültem a székre.
- Tudjátok mit? El is megyek. Szartok nekem segíteni, pedig én tényleg szeretem a húgodat..-nézett Louisra..- Ja és te Zayn, kár hogy nem vesztél el a balesetbe! -mondta, majd gyors léptekkel elment. Fájt, hogy ezt mondta. Lehet, hogy én se mondtam valami szépeket, de ez már tényleg túlzás volt. Louis tátott szájjal meredt Niall után. Harry csodálkozva nézett engem, Liam meg leült mellém, és felém fordult. 
- Ez meg mi volt?-kérdezte. Nem válaszoltam, hanem fölálltam, és besiettem a mosdóba.
Neki támaszkodtam a csapnak, és gondolkoztam. Megmostam az arcomat, majd kimentem az ajtón. Srácok a padon ültek, és meredtek maguk elé. Elfordulva elmentem mellettük, majd bementem Bonniehoz. Az ablakban ült, kifelé meredve.
- Nem tudtál aludni? Pihenned kéne!- léptem hozzá, apró mosoly kíséretében.
- Hallottam miket mondtatok Niall egymásnak.. Lehet, hogy nem szoktam hallani, miket beszélnek kint, de nem olyan jó a szigetelés, hogy a kiabálást ne halljam..-nézett rám szomorúan.
- Sajnálom.. Nem kellett volna ezeket mondanom...-kezdtem, de félbeszakított.
- Haragszok rád, de Niallre jobban. Hogy mondhatta ezt?-kérdezte meglepődve.
- csak dühös volt.. Nem gondolta komolyan.. Legalábbis remélem..- húztam el a számat. Fejcsóválva visszafordult. 
- Mikor mehetek haza?-kérdezte.
- Bármikor...-ahogy kimondtam, fölpattant és az ajtóhoz lépett. Kinyitotta, majd kilépett.

Bonnie szemszöge:
Nem vártam meg Zaynt, hanem elrohantam. Kiabált utánam, de nem érdekelt. Kirohantam az ajtón, és elkezdtem futni az utcán. Egyre sötétedett, már alig láttam. Befordultam egy sötét utcára. Elmerülve a gondolataimban, mentem tovább, csak akkor eszméltem föl, mikor észre vettem, hogy valaki jön velem szemben. Jobban fülelni kezdtem, magam mögött is hangokat hallottam. Kezem remegni kezdett. Miért rohantam el? kérdeztem magamtól. 
Erős fájdalmat éreztem a fejembe. Szédülni kezdtem. Olyan volt, mintha valaki fejen ütött volna. Térdre rogytam. Utolsó emlékem, hogy az alak, vészesen közeledett felém, majd az orrom alá tett valamit, amitől teljesen elkábultam.